A légiósok általában kemény gyerekek: málhazsákkal lefutnak egy maratont, lenyomnak 200 fekvőtámaszt, 150 saslengést és 20 kaszinótojást. Nehéz őket asztal alá inni, ezt tapasztalatból mondom.
Az idegeik vasból vannak, leszarják hol alszanak és reggelente simán elvannak angol WC, meg WIFI nélkül. WTF!
Bármit meg tudnak tenni nesztelenül: pl. becserkésznek egy páviánt, vagy kibontanak egy pezsgőt, esetleg a kettőt egyszerre.
Ha éhesek, teljesen nyugodtan megesznek egy kígyót reggelire, de mivel úriemberek, előtte megsütik. Ivóvizet mindenhol találnak, ahol meg nem, ott csapoltsört. Ezért vizeletet még véletlenül sem fogyasztanak, mint Bear Grills, kit azért húztak meg a felvételin, mert nyers kígyót evett és pisával öblítette le.
Köztudomású, hogy a légiósok a késüket legtöbbször valami matrózban hagyják, így próbálva véget vetni egy nézeteltérésnek, vagy egy elhúzódó vitának:
Íme egy tipikus példány, szájában egy pengével:
A most bemutatásra kerülő kés több szempontból is nevezetes számomra: először is -követve elődjét a LEGION -t, ez is a légióban szolgál. Másfelől ez az utolsó késem, ami teljesen kézzel készült. Nehezen váltam meg tőle, de azért meg lehetett győzni. Végül, de nem utolsó sorban szert tettem egy igen komoly szalagcsiszolóra és az augusztusi költözés óta a műhelyem is faszán alakulgat. A géppel még ismerkedünk, de azt kell mondanom, minden várakozást felülmúl, külön bejegyzésben tervezem majd bemutatni. Lényeg a lényeg, azt az acélmennyiséget amit korábban 10 órán át távolítottam el, azt ezzel a géppel 10 perc alatt megcsinálom.
Ez a pilinga tehát a korábban már bemutatott Nagygömböc egy változata. Hosszabb, vékonyabb penge, szintetikus markolat....
Adatok:
-160mm pengehossz
-120mm markolat-5mm vastag
-vákuumban edzett Uddeholm Sleipner, 59Hrc
-fekete + narancs G10 markolat, rozsdamentes és vörösréz szegecsek
-homokszórt + kőmosott felület
-polírozott élszalag
A kőmosás kifejezetten jól sikerült:
Olyan, mint Sharon Stone az Elemi Ösztönben.
Jó a segge:
Nem orrnehéz:
A toknak mindenhogyan hordhatónak kellett lennie:
Szokásos bűvészművész fotó:
Au Revoir!