2013. május 30., csütörtök

Mérföldkő

Igaz ugyan, hogy egyre ritkábban, de még mindig töretlenül alkotok.

A lényeg, hogy legutóbbi késem elkészülte óta megszületett legkisebb fiam, Csanád. (a nyálcsíkot figyeljétek, ami az igazi szerelem bizonyítéka) Ez a körülmény kissé visszavetette késkészítői szenvedélyemet.

Már régóta birtokomban van egy 1,5 méteres Sleipner 6x45-ös laposacél, de megfelelő gépészet híján nem is próbáltam nekiállni, ám valamelyik este egy üveg bor közben azon méláztam, hogy szarok a gépészetre és megcsinálom kézzel.
A második üveg után már neki is álltam rajzolgatni.

Mivel mindig is tetszettek a Strider kicsi, de méregdrága fixei, úgy gondoltam, hogy lekoppintom az SA-t. 
A netről letölthető a „szabásminta”, ám miután kivágtam kartonból, rájöttem, hogy nem is tetszik.igazán. 
Az már az elején nyilvánvaló volt, hogy nekem kicsi a 80mm-es penge, nekem az ideális 9 cm körül van.

Na szóval: mivel a fogása nem jött be, elkezdtem átrajzolni. Növeltem a pengehosszt, módosítottam a markolaton, aztán a pengén is. Aztán átrajzoltam az egészet, mert nem tetszett. Aztán még párszor átrajzoltam.


Kivágni a formát nem volt kunszt, mert edzett gyorsacélon edződtem, ez meg sima lágyvas, könnyen megmunkálható, én spec. foggal és körömmel csináltam a leélezést. 
Ahogy látjátok, nagyon szépen sikerült:


Mivel az anyag 6mm vastag, a levezető élszalagot minél magasabbra akartam húzni, a jobb metszőképesség érdekében. Ez is szépen sikerült, bár a kisujjamon gyengébb a köröm, ezért az visszahajlott egy kicsit.


Na mindegy.
Eztán furatoltam a könnyítést és a szegcsek helyét, amit úgy oldottam meg, hogy mivel savas a vérem, lyukakat égettem vele a Sleipnerbe a megfelelő helyeken.


Ezután az előkészített pengét elküldtem Bernschütz László Úrhoz Bajára, mivelhogy Ő kis hazánkban a Hőkezelők Ura. Röpke két hét alatt vissza is kaptam a pengéket, (több is van, de erről később) műbizonylattal a keménységről. (ez a kés 59,5 HRC keménységű...)


Ezúton is köszönöm Laci Bácsi és sokunk nevében kérem, hogy várjon még a nyugdíjjal!

A markolat textilbakelit 2000-ig felpolírozva. Először valami mintát is akartam rá, de életem értelme lebeszélt és igaza van, kár lett volna elbaszarintani ezt a szép felületet.
Szegecs ügyben nem akartam cifrázni a dolgot, ezért sima réz csőszegecset, ill. bele passzoló köracélt használtam, így létrehozva a világ legegyszerűbb mozaikszegecsét. A vörösréz gyönyörű, ha úgy esik, rá a fény, szinte világít a markolaton:


A Strider ujtámaszait elől-hátul megtartottam. A hátsó hüvelyktámasz meglepően jó, amikor szúrásra fogjuk a kést. Láthatóan ennek a rajongónak is tetszik:


A vágóél vizes köszörűn készült, amit még finomítottam olajos kővel, aztán bőrrel, hogy tükörpolír legyen. Mondanom sem kell, leborotválom vele a légy tökét:


Viccen kívül, faragni lehet vele a hajszálat. 

A Sleipnerről már korábban is sokat hallottam, de minden várakozást felülmúl. Szuperacélok közül a vg10-et és az s30v-t ismerem behatóbban. A Sleipnert a kettő közé tenném, de közelebb a jobbik s30v-hez. Elképesztő finom vágóél húzható rá.

A levezető élen kívül meghagytam a hengerlés nyomait, mert az úgy szép. A pengét políroztam, mert az is szép. Sőt, ebből a szögből egyenesen vadállat:


Méretek:
penge h.:        91mm
penge v.:        6mm
teljes h.:        195 mm
markolat h.:   105mm


Kaparóél nincs, mert az nem szép, ráadásul én kaparóél helyett egy rendes öngyújtót adok a kés mellé. A késfok –ha nincs legömbölyítve- amúgy is indítja a szikravetőt. (Bár falusi gyerek lévén, sosem értettem, mi a fasznak kell szikravető a sok medvehagyma-zabáló turistának….)

még két fotó, ami fasza lett:

Izzik a szegecs, kék az ég:


A gyári reve nem redva:


FOLYTATÁSA NEMSOKÁRA KÖVETKEZIK...