Igaz ugyan, hogy egyre ritkábban, de még mindig töretlenül alkotok.
A lényeg, hogy legutóbbi késem elkészülte óta megszületett legkisebb fiam, Csanád. (a nyálcsíkot figyeljétek, ami az igazi szerelem bizonyítéka) Ez a körülmény kissé visszavetette késkészítői szenvedélyemet.
Már régóta birtokomban van egy 1,5 méteres Sleipner 6x45-ös
laposacél, de megfelelő gépészet híján nem is próbáltam nekiállni, ám valamelyik este egy üveg bor közben azon
méláztam, hogy szarok a gépészetre és megcsinálom kézzel.
A második üveg után már neki is álltam rajzolgatni.
Mivel mindig is tetszettek a Strider kicsi, de
méregdrága fixei, úgy gondoltam, hogy lekoppintom az SA-t.
A netről letölthető
a „szabásminta”, ám miután kivágtam kartonból, rájöttem, hogy nem is
tetszik.igazán.
Az már az elején nyilvánvaló volt, hogy nekem kicsi a 80mm-es penge, nekem az ideális 9 cm körül van.
Na szóval: mivel a fogása nem jött be, elkezdtem átrajzolni. Növeltem a pengehosszt, módosítottam a markolaton,
aztán a pengén is. Aztán átrajzoltam az egészet, mert nem tetszett. Aztán még párszor
átrajzoltam.
Kivágni a formát nem volt kunszt, mert edzett
gyorsacélon edződtem, ez meg sima lágyvas, könnyen megmunkálható, én
spec. foggal és körömmel csináltam a leélezést.
Ahogy látjátok, nagyon szépen
sikerült:
Mivel az anyag 6mm vastag, a levezető élszalagot minél magasabbra
akartam húzni, a jobb metszőképesség érdekében. Ez is szépen sikerült, bár a
kisujjamon gyengébb a köröm, ezért az visszahajlott egy kicsit.
Na mindegy.
Eztán furatoltam a könnyítést és a szegcsek helyét, amit úgy oldottam meg,
hogy mivel savas a vérem, lyukakat égettem vele a Sleipnerbe a megfelelő
helyeken.
Ezután az előkészített pengét elküldtem Bernschütz László Úrhoz Bajára,
mivelhogy Ő kis hazánkban a Hőkezelők Ura. Röpke két hét alatt vissza is kaptam
a pengéket, (több is van, de erről később) műbizonylattal a keménységről. (ez a kés 59,5 HRC keménységű...)
Ezúton is köszönöm Laci Bácsi és sokunk nevében
kérem, hogy várjon még a nyugdíjjal!
A markolat textilbakelit 2000-ig felpolírozva. Először valami mintát is akartam rá, de életem értelme
lebeszélt és igaza van, kár lett volna elbaszarintani ezt a szép felületet.
Szegecs ügyben nem akartam cifrázni a dolgot, ezért
sima réz csőszegecset, ill. bele passzoló köracélt használtam, így létrehozva a világ legegyszerűbb mozaikszegecsét. A vörösréz gyönyörű, ha úgy esik, rá a
fény, szinte világít a markolaton:
A Strider ujtámaszait elől-hátul megtartottam. A hátsó hüvelyktámasz meglepően jó, amikor szúrásra fogjuk a kést. Láthatóan ennek a rajongónak is tetszik:
A vágóél vizes köszörűn készült, amit még
finomítottam olajos kővel, aztán bőrrel, hogy tükörpolír legyen. Mondanom sem kell,
leborotválom vele a légy tökét:
Viccen kívül, faragni lehet vele a
hajszálat.
A Sleipnerről már korábban is sokat hallottam, de minden várakozást
felülmúl. Szuperacélok közül a vg10-et és az s30v-t ismerem behatóbban. A
Sleipnert a kettő közé tenném, de közelebb a jobbik s30v-hez. Elképesztő finom
vágóél húzható rá.
A levezető élen kívül meghagytam a hengerlés
nyomait, mert az úgy szép. A pengét políroztam, mert az is szép. Sőt, ebből a szögből egyenesen vadállat:
Méretek:
penge h.: 91mm
penge v.: 6mm
teljes h.: 195 mm
markolat h.: 105mm
Kaparóél nincs, mert az nem szép, ráadásul én
kaparóél helyett egy rendes öngyújtót adok a kés mellé. A késfok –ha nincs
legömbölyítve- amúgy is indítja a szikravetőt. (Bár falusi gyerek lévén, sosem
értettem, mi a fasznak kell szikravető a sok medvehagyma-zabáló turistának….)
Izzik a szegecs, kék az ég:
A gyári reve nem redva:
FOLYTATÁSA NEMSOKÁRA KÖVETKEZIK...
